Bár jelen világunkban egyre nagyobb teret kap a spiritualitás, különféle holisztikus, alternatív terápiák vívták ki alátámasztható eredményeikkel a létjogosultságot, mégis maradtak jó számmal olyanok, akik két kézzel és határozottan utasítanak el minden olyan jelenséget, amit az ismert fizikai törvényekkel és logikával nem magyarázhatnak meg. Persze akadnak olyanok is, akik valamiféle “véletlen” hatására mégis kapcsolatba kerültek megmagyarázhatatlan jelenségekkel, ezáltal életükben bekövetkezett egy fordulat, amire semmilyen lexikon, vagy rendelkezésre álló materialista indoklás, hagyományos értelemben vett orvoslás csak a fejét vakarta, ezáltal nyitottabbakká váltak, elkezdtek túl látni az anyag világán. A családállítás során zajló élmények leírása pontosan ezért nagyon nehéz. Van aki azonnal fogékony a mások által tapasztalt élmény befogadására és nem vonja kétségbe, hogy egy ilyen hatalmas univerzumban bármi megtörténhet. Ám személyes megélés híján sokan hüledezve és jó nagyot legyintve hallgatják mások elbeszéléseit, ha ugyan eljutnak a végére anélkül, hogy felháborodottan megbélyegeznék szektának, anélkül, hogy értő figyelemmel legalább megpróbálnák végighallgatni. A következőkben azokról az élményrendszerekről fogok beszélni, ami köré a családállítás épül.

A szeretet rendje

Hellinger tapasztalásokkal és vizsgálódásokkal teli útján megfigyelte és nyilvánvalóvá vált számára, hogy a család, mint rendszer működésében egy rejtett, mélyebb erő is lakozik. Ez az erő, valami olyan, amire a családrendszer tagjai nem tudatosan reagálnak, de mégis  alapvetően határozza meg a családtagok döntéseit, sorsát, párválasztását. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy közös családlélek, amely minden családrendszerben más és más, az adott család tagjai viszont mintha tudat alatt ebből a közös alapkészletből építkeznének. A családlélek az egyensúlyra törekszik, vagyis arra, hogy minden egyes odatartozó megkapja az őt megillető helyet. Viszont ha bármi a családlélek egyensúlyát megbontja egy adott korban, a későbbi generációkban mindig valaki törekedni fog a kiegyenlítésre, hogy ha kell az élete árán is visszaálljon a rend. Ezt “gyermeki hűségnek”nevezzük, amelynek nevében egyszerűen átvesszük egy nehéz sorsú felmenőnk sorsát, szeretetből. Kísérteties hasonlóság mutatkozik ilyenkor a két sors között, megjelenhetnek betegségek, ugyanolyan drámák és élethelyzetek, amik szinte betűről-betűre stimmelnek a két (vagy akár több) generációval előbb élt ős életével. Természetesen mindez nem tudatos szinten zajlik. “Ha Neked nem volt jó, nekem sem lehet az, majd én megteszem helyetted, én is megyek utánad” A családlélek létezése és hatásai már ugyanúgy léteztek leíratlanul és kimondatlanul, akárcsak az ismert fizikai törvényszerűségek, amikkel nap mint nap együtt élt az emberiség a kezdetektől, csaképp nevet nem adtak még neki, egészen napjainkig.

Mitől borulhat fel a rend egyensúlya?

– kirekesztéssel, kitagadással

Minden tagnak joga van az őt megillető helyéhez, legyen akármilyen rögös az életútja, legyen szégyenletes is akár, vagy erkölcstelen, a helyéhez akkor is joga van, amit a többieknek el kell ismerni. Továbbá a családrendszerbe nem vérrokonság által került személyeket is elismerés és tisztelet illet, akiknek valamilyen áldozata árán, (anyagi, élet) az élet tovább áramolhatott az utolsó most élő generációig. Ők például az előző partnerek és gyermekeik, akik a mi őseinktől származnak, viszont haláluk, válás, lemondás és egyéb okok révén létrejöhetett a család jelenlegi formája. Tisztelet illeti meg őket és hely. Ide tartoznak azok a személyek, bajtársak, akik életük árán mentették meg felmenőnket, “helyettük” kaptak a fronton halálos sebet, de az ő áldozatuk is ahhoz járult hozzá, hogy az élet tovább mehessen a jelenlegi generáció felé, nélkülük nem jöhetett volna létre mindez. Megemlékezésre tart igényt minden olyan személy, akinek – anyagi vagy élet – áldozata révén valamely ősünk előnyre tett szert. A családlélek odatartozónak tekint minden olyan személyt, aki valamely családtagunknak kioltotta életét. A tettes, tette által bekerül a családrendszerbe.

-A hely törvényének megsértésével

Minden családrendszerben van egy időrendiség. Aki előbb érkezett a rendszerbe őt hívjuk a “Nagynak”. Az ő feladata, hogy adjon, amit tud, vagy amit gondol a később érkezettnek a “Kicsinek” akinek az elfogadás a feladata: elfogadni, amit kapott, továbbadni és kezdeni vele valami jót a saját szándékai szerint. Leginkább szülő-gyermek, nagyszülő-unoka, régebben élt ős-jelenlegi leszármazott kapcsolatára vonatkozik a “Nagy-Kicsi” modell. Abban az esetben, ha a “Kicsi” nem fogadja el, kategorikusan elutasítja, amit kapott, vagy követelőzik, akkor az utána következőkre is kihatással lesz egész addig, míg újra helyre nem áll a rend. Mert a “Kicsi” azáltal, hogy követelőzik nem fogadja el, amit adnak neki, magáról azt feltételezi, hogy felettük áll, hogy jobban tudja ,mi kell neki, bírál, vádaskodik, ezáltal átáll a “Nagyok” szerepébe, felborítva ezzel a Rendet. Ezt a törvényt sérti az is, ha a gyermek meg akarja menteni a  szüleit, vagy valamilyen tettüket – a mélyben valójában bírálva- jóvá akarja tenni. Nincs rend, ha a gyermek megtagadja a szüleit és nem képes elismerni őket, anyjánk és apjának. Bármit és bárhogyan tették, az életet tőlük kapta.

-Az adok-kapok egyensúly tartós megbillenésével:

Házastársak, barátok, párkapcsolat résztvevői között egyenrangú viszonyról beszélünk. A kapcsolatban működik egy kölcsönös interakció a mélyben – ki mit ad, tesz bele, ez lehet pozitív és negatív töltetű. Hellinger szerint a kapcsolat akkor fejlődik, ha a jóért cserébe a másik egy kicsivel több jót ad viszonzásképp. A rosszat is viszonozni kell, de abból cserébe kevesebb járjon. Energetikailag így lehet megőrizni a folyamatos fejlődést, ami biztosítja a gépezet hosszú távú működését. Mikor borulhat ez fel? Érdekes módon mindig a kevesebbet adni tudó fog kisétálni a kapcsolatból. Ha az a fél, amelyik túlzásba viszi az adást és sokkal többet ad, mint amit a másik viszonozni tud, megterheli lelkiekben, egyfajta adósságspirálba kergeti a másik felet, így ő egy idő után el fog menni. Ha a rossz nincs viszonozva, csak állandó megbocsájtást kap az a fél, aki bánt, és nem egyfajta “büntetést”, akkor alá- fölérendeltségi viszony alakul ki. Egyszerű példa: a férj tovább marad ki, nem szól, nem telefonál a feleséget ez bántja, és egy kis duzzogás, hízelgés után egyből megbocsájt, de viszonozva ezzel nincs az úgynevezett rossz. Azzal lenne rend, ha azt mondaná, kimaradtál tovább? Oké, akkor mivel te utálod, egy hétig minden nap elmosogatsz. A feleségnek jobban fájt az, hogy a férje kimaradt, aggódott, de fajsúlyban a férjnek egy heti mosogatás, bár utálja mégis kevesebb fájdalom. Tehát viszonozva van a rossz, így megmaradhat az egyenrangúság.






Foglalj könnyen