A módszer Bert Hellinger nevéhez fűződik, aki egy dél-afrikai alapítványi iskola szerzetes tanáraként került kapcsolatba a zulu törzzsel. A velük töltött idő alatt lett figyelmes arra, hogy az egyszerű körülmények között élő afrikai emberek milyen életörömmel, vidámsággal és derűvel élik mindennapjaikat, hozzánk civilizált emberekhez képest, akik olyannyira hajlamosak vagyunk manapság a búskomorságra. Munkája során betekintést nyerhetett a zuluk törzsi szertartásaiba is, amelyek a megbékélést segítették az ősök szellemével, a saját sorsuk nehézségével és a még élő családtagokkal. Látta például, hogy a családnak mekkora szerepe van, tapasztalta, hogy a családot alapozó rend mindent felülír.

Hellingert annyira megérintette ez a szellem, hogy szakított a szerzetesi mivoltával és visszatért  Bécsbe, majd kutatni kezdte a mi kultúránkban a hasonló szemléletű tanulmányokat, és tanulni kezdett, hogy eljuttathassa ezt a fajta megbékélést az európai ember számára is.

Tanulmányok, melyekben elmélyedt:

  • Jung-féle Pszichóanalízis
  • Erik Berne-féle Tranzakció Analízist
  • Dr. Arthur Janov-féle  Őskiáltás
  • Milton H. Erickson féle Hipnózist és a testtartásokban megmutatkozó érzelmek pontos elemzését
  • Böszörményi-Nagy Iván féle Családterápiát

A  felsoroltak együttes alkalmazásával született meg saját módszere amit Alkalmazott fenomenológiának nevezett el. Módszerét – sok tanítványától eltérően- nem szabadalmaztatta.

Mikor érdemes családállításra jelentkezni?

Talán mindannyian ismerjük azt a mardosó érzést, amikor egy reggel felébredve körbenézünk magunk körül, netán a mellettünk fekvőre, aztán magunkra a tükörben. “Valóban ez lennék én? Valóban ezért születtem? Jó ember mellett vagyok? Ez akartam lenni gyermekként? Vagy: ”Miért nem fekszik mellettem senki? Miért nem vállalnak fel? Miért nem vagyok elég? Vagy épp “Mi a baj velem? Miért vagyok sok mindenkinek?” “Miért nem tartok sehol? Miért?Miért? Miért….

Minden változás ilyen és ezekhez hasonló kérdésekkel kezdődik, embere válogatja.  Felismerjük, nem vagyunk boldogok. A pillanatok gyönyörét átvette a napi rutin, gépies mozdulatok, kihívások nélküli, meglepetéstelen egymásutániság. 

A bejelentkezést követően már sokan számolnak be egy fajta izgatottságról, az alvás is nehézkes, vagy a mellkasuk táján éreznek egy kisebb súlyt. Ez egy teljesen létező jelenség, ugyanis a lelkünk már előbb érzi, hogy most elszakad a megszokott komfortzónájától és elkezd hangolódni az önmunkára, az ego pedig küzdene a változtatás ellen.

De vajon mik is okozzák a miérteket, hol induljak el, mi az első lépés?

A családállítás, az egyént a saját családjában vizsgálja, a családot rendszerként tekinti, amit a rend tart össze. A rend annyit jelent, hogy mindannyiunknak megvan a saját helye és az ahhoz tartozó szerepköre a saját családunkban. Első körben bizony itt  kell rendet tenni, ahhoz, hogy a dolgok működni kezdjenek és jobban érezzük magunkat. Ha valaki nem a saját rend által meghatározott szerepkört teljesíti, az egész rendszer működése felborul és senki sem boldog. De hogyan is csináljuk? Első lépésben felismerjük, hogy vannak párhuzamok velünk vagy a családunk tagjaival történő események sorozatában. Mintha egy elrendelt mintát követnének az egyes sorsok, vagy a  történések  láncolata, ismétlődik kísérteties hasonlósággal. A felismerés fél siker, azonban koránt sincs itt vége, ez önmagában nem elegendő. Attól, hogy látjuk, hogy ez a családi rendszerünkre jellemző élethelyzet, minta, attól még nekünk nem lesz jobb. Pusztán a logikai átgondolással nem lehetséges kiszabadulni ebből a mintából. Néha egy-egy nehézség mögött másik, rejtett minta húzódik, amelynek létéről sejtelmünk sincs,hisz a családállítás 7 generációra visszamenőleg vizsgál. Szerencsés esetben esetleg a dédanyánkig tudjuk a fonalat visszavezetni, de a további felmenőkről nagyon ritkán tudunk bármit is, így a történeteik, mintáik feldolgozása eszünkbe sem jut.

Hogyan zajlik egy csoportos nap?

A személyes érkezést követően, miután mindenki helyett foglalt, a családállító-vezető egy rövid, bevezető beszédet mond, ahol mesél kicsit a módszerről, magáról, valamint arról, hogy mi fog történni.

A csoport résztvevői két részre bonthatók:

  • Aki saját témájukkal szeretnének foglalkozni és erre saját állítást kérnek
  • A csoport másik része a “résztvevő” vagy más néven “segítő” szerepbe érkezik.

Eljön a pillanat amikor úgy érezzük, készen vagyunk és mi következünk, a vezető mellé ülünk és röviden, tömören elmondjuk azokat a nehézségeket, amelyek miatt eljöttünk. Az első képben kirajzolódik egy minta, ami a jelenlegi helyzetet ábrázolja, az állítást kérő pedig kívülről tekinthet rá a problémájára. Megjelennek a haragos helyzetek, fájdalmak, sérelmek, megjelenhetnek múltbeli történések, tisztán látszanak a szereplők reakciói egymásra, amely teljesen hűen tükrözi vissza a valóságot. A szereplők nem ismerik az állítást kérő életét, szüleit, történetét, mégis pontosan vissza tudják adni pusztán érzékelésükkel a valós képet. Az állításvezető a folyamat alatt egy olyan állapotra törekszik, ahol minden szereplőben béke van, minden érintett megtalálja az ő saját helyét. Kérdéseket tesz fel a képviselőknek, úgynevezett oldó mondatok hangzanak el, amikre valószínű, hogy a való életben nem került sor, ezért is maradt fent pl. egy haragos viszony, bűntudat, sértettség. 

A családállítás során zajló élmények pontos leírása nagyon nehéz. Van aki azonnal fogékony a mások által tapasztalt élmény befogadására és nem vonja kétségbe, hogy egy ilyen hatalmas univerzumban bármi megtörténhet. Ám személyes megélés híján sokan hüledezve és jó nagyot legyintve hallgatják mások elbeszéléseit. Mi csak azt tudjuk javasolni, hogy éld át és tapasztalt meg.



Foglalj könnyen