Igen, van megoldás. Ha valakiben ez diszkomfort érzést kelt, akkor szoktuk alkalmazni az úgynevezett „Fedett állítást”. Ebben az esetben a kliens és az állításvezető,  égyszemközt már előre átbeszélik a hozott témát. Az állításvezető ezután bizalmasan közli a klienssel milyen képviselőket kell felkérnie, viszont a szerepet úgy adja, hogy a felkért nem tudja, hogy kit, vagy mit képvisel, egyedül az állításvezető és a kliens fogja tudni, hogy ki kicsoda, vagy micsoda a mezőben. A módszer így is tökéletesen működik, a történet így is kirajzolódik, a kliens ugyanúgy megkapja az élményt, mégis a diszkréció tökéletesen megmarad.

Természetesen száz százalékos garancia semmire nem létezik, de hosszú évek tapasztalata az, hogy aki csoportba jár, azt már épp eléggé szorítja a saját cipője ahhoz, hogy a másikkal legyen energiája foglalkozni. Egy ilyen nap elég fárasztó tud lenni, a résztvevők fejében az élmények összemosódnak, a nap végére rendszerint még az egyén a saját állítását sem tudja pontról-pontra felidézni, nemhogy másét. És ez így van jól, hiszen a családállítás célja, hogy a folyamatok beindulása lelki szinten kezdjen el zajlani, nem pedig a szételemezés, túlagyalás a fő csapásirány. Természetesen mindig van annyi magyarázat, amennyi kell, de csak annyi, ami a megértést segíti, a többire egyszerűen nincs szükség. Az érzéseknek kell betöltődniük, nem a monológoknak.

A csoporton belül létezik egy fajta titoktartásra vonatkozó etikus magatartás, minden állítós napon a bevezetőben ez elhangzik. Ha valaki égető szükségét érzi, hogy egy harmadik félnek példaként hozzon egy más állításban történtet, akkor azt szigorúan név nélkül teheti meg, abban az esetben, ha a való életben nem ismerősök. Akik pedig ismerik egymást csak a másik beleegyezésével. De egy valamit érdemes szem előtt tartani, az állítás mindig veszít az értékéből és hatásából, ahányszor csak beszélünk róla másoknak - hiszen akkor fejben vagyunk, nem lelki szinten.

Az állítást kérő a csoport tagjai közül választja ki saját történetének szereplőit. Nagy átlagban teljesen ismeretlenek a résztvevők egymás számára, mégis hatalmába keríti egy érzés az állítást kérőt, amikor felkéri a képviselőket. Sokszor a csoport tagjai is érzik, hogy rájuk fog esni a választás, nem ritka, hogy pontosan tudják még azt is, hogy kinek a szerepét fogják kapni.

Egy szerep sohasem a véletlen műve, minden esetben beigazolódik, hogy aki szerepel szintén érintett a témában, például ha nő és rossz a kapcsolata az anyjával nem ritka, hogy anya szerepet fog kapni hasonló szituációban, így lehetősége nyílik megismerni a másik fél érzéseit is, ha a lányára tekint. A felismerés pedig gyógyító lehet a szereplő saját életére, mert elképzelhető, hogy pont ennyi kellett ahhoz, hogy szeretettel tudjon nézni az édesanyjára.

A kiválasztás után mindenki megkeresi a helyét. Már azonnal megjelennek testi érzések azzal kapcsolatban, hogy hova szeretne menni a szereplő a térben, állni szeretne, hátat fordítani, leülni, lefeküdni, valaki mellé állni, melyik oldalra, vagy csak egyszerűen kisétálni a körből. Ennek mind van jelentősége. Megjelennek a többi képviselővel szemben érzett érzések, valaki nagyon érdekel, szimpatikus, a másikra rá sem bír nézni, vagy tekintete a padlóra szegeződik, megjelenhet harag, sírás. Testi szinten hidegrázás, melegség érzet, végtagok bizsergése, kisebb fájdalmak, lecövekeltség érzése a skála széles spektrumon mozog. A történet kirajzolódása után az állítás vezető kérdéseket tesz fel a képviselőknek, majd úgynevezett oldómondatokat mondat ki velük, igyekszik a mezőn belül elérni azt az állapotot, amelyben minden képviselőben
békét teremt, a haragos érzéseket kisimítja. Az állítás egy egyensúlyi állapottal végződik, határozottan érezhető a rend. Az érzések és fizikai tünetek a szerepet visszaadva azonnal megszűnnek és a képviselő újra a saját normális kerékvágásában érzi magát.

Pontosan mi sem tudjuk megmondani, mitől működik, egyszerűen csak működik. Onnantól, hogy megkapunk egy szerepet, elkezdődik egy olyan érzékelés, amiről pontosan el lehet dönteni, hogy nem a sajátunk. Például egészen addig a szünetekben szimpatikus volt egy lány, de ahogy most ő is kapott egy szerepet ellenszenvesnek látom. Vagy fordítva, antipatikusnak találtunk egy férfit, de szerepben ránézve egyszerűen odamegyünk és megöleljük, mert egy hihetetlen nagy szeretet-érzés lesz úrrá rajtunk, amiről pontosan tudjuk, hogy nem hozzánk tartozik. Egészen simán különbséget lehet tenni a szerepben érzett érzések és a sajátunk között. A folyamat végéig jelen
vagyunk mi magunk is, de olyan, mintha valódi lényünk egy függöny mögé bújna ez időre és onnan figyelné a történteket. Nehéz ezt megfogalmazni, mert egészen elképesztő dolgok is megjelenhetnek. Például késztetés arra, hogy az egyik szemünket becsukjuk, közben kiderül, hogy akit képviselünk háborús sérülést szenvedett arra a szemére. Vagy tartásunk meggörnyed, súlyosnak érezzük magunkat, menet közben pedig kiderül a képviseltről, hogy túlsúlyos, vagy rossz a testtartása. Nagyon sok mindent érzékelni lehet egy illetőről. A semmiből olyan szavak, gesztusok, arckifejezések jöhetnek, amik az illetőt, akinek a szerepében vagyunk erősen meghatároznak. Az állítás vezető számára mindig nyilvánvaló, ha a szereplő a mezőben, képviseletben érzett érzések alapján válaszol, vagy tesz, vagy pedig saját magaként próbál megoldani valamit. Ilyenkor egyből leállítja, mert ez nem hoz eredményt, sem a „szerintem”, vagy „én úgy gondolom” kezdetű mondatok. Nincs helye tanácsosztogatásnak, ítéleteknek és félrevezető információknak.

Mindenki képes érzékelni, semmilyen különleges képességet nem igényel. Léteznek olyan szerepek, ahol semmiféle érzés nem fognak megjelenni a képviselőben. Ennek szintén van létjogosultsága, mert akkor egy olyan illetőt képvisel, aki érzelmileg teljesen bezárkózott, befagyott, valamilyen trauma, netán több trauma hatására.

A családállítás nem mindenható és nem való mindenkinek. A családállítás egy folyamat, bár egy után is szoktak történni változások, egyéne válogatja, kinek mennyire van szüksége és milyen elakadás vezeti el a csoportba.

Vannak többrétegű problémák, amiknek mindig csak egy adott rétegét tudjuk boncolgatni és idő, míg eljutunk a magjához. Ezt az egyén nyitottsága határozza meg, és az, hogy valóban készen áll-e a változásra. Esetenként a hatást az agyi védekező mechanizmusok, amik a változás ellen kampányolnak, félelemből, kényelemből, képesek ezt felülírni. Van, hogy a kliens egyszerűen nem nyitott, valakinek az unszolására érkezik, a látottakat nem hajlandó elfogadni, vagy egyszerűen túl soknak értékeli, vagy hovatovább nemes egyszerűséggel lelegyinti és gyorsan megpróbálja megmagyarázni, hogy az nem is úgy van. Ilyenkor be kell látnunk, hogy a kliens számára nem megfelelő a családállítás, hanem hatásosabb számára más terápiával próbálkozni. Főleg, ha a kliens egyáltalán nem akarja, vagy csak azért jelent meg, mert a házastársa azt mondta elválik tőle, ha nem, de neki igazából esze ágában sincs változtatni vagy lépéseket tenni önmagáért. Ilyen esetekben semmit nem tehetünk, csak az idejét és pénzét pazarolja. A jó állításvezető minden esetben felismeri ezt és nem javasol neki még egy alkalmat, sőt mielőtt bármi elkezdődik felteszi neki a kérdést, hogy egyáltalán szeretné-e önszántából, nem csak azért, mert nyomás alatt van. Minden esetben megadjuk az ilyen kliensek számára a lehetőséget, hogy minden kötelezettség nélkül távozzanak, hisz semmi értelme nincsen tovább menni.

A családállítás nem ígér hollywoodi Happy End-et! Abban segíthet, hogy a kliens számára a lehető legjobban alakuljon az élete, egy olyan egyensúlyi állapotba kerüljön, ami meghozza számára a lelki békét, egy olyan nézőpontot kínál, ahonnan a problémák megoldandó feladatok, ahol létezik a megbocsátás, elengedés, megértés, kilépés egy mérgező kapcsolatból, családi ismétlődő minták lezárása. A kliens végre a saját életét élheti, jelentsen ez bármit, de már nem más felmenője sorsát másolja, megszabadulhat egy áldozatszerepből, önsorsrontásból, segíthet a gyászfeldolgozásban, betegségek üzenetének megértésében és a maradandó gyógyulásban. Mindennek tempóját a kliens nyitottsága, akarata és saját története határozza meg . A családállítás nem helyettesít és nem is kíván helyettesíteni pszichoterápiás kezelést, orvosi diagnózist, kezelést!

A családállításon csak és kizárólag mentálisan egészséges, egyéb pszichoterápiás kezelés alatt nem álló személyek vehetnek részt! Ha a kliens ennek ellenére, saját pszichés betegségét tudatosan eltitkolja mégis részt vesz egy ilyen terápián, az állító semmilyen felelősséget nem vállal! Nem vehetnek részt továbbá olyan személyek, akik alkoholos, vagy drogos befolyásoltság alatt érkeznek a csoportba. Az állítás vezető azonnali hatállyal el fogja küldeni!

Mivel a családállítás egy elég hatékony módszer, így képes gyors változást is beindítani. A megszokotthoz képesti változást általában kísérhetik negatív érzetek, hiszen felkavarodott egy állóvíz, ami lehet, hogy már olyannyira mélyre került bennünk, hogy létezéséről is inkább jobban esett tudomást sem venni. Ilyenkor a léleknek szinte érezni a súlyát, de ez teljesen normális, hisz olyan erők, energiák jönnek mozgásba, amelyeknek elviselése, integrálása a hétköznapi tudatunk számára nem a legegyszerűbb feladat. A folyamat 1-2-ig tart, azután egy kellemesebb, rendezettebb állapot áll a helyébe.

Ahányan vagyunk, annyiféleképpen reagálunk és dolgozunk fel. Szoktuk javasolni klienseinknek, hogy egy családállítós hosszú nap után igyekezzenek csendesebb elfoglaltságot keresni. Másnap nem ritka jelenség a türelmetlenség, nyugtalanság, egyfajta izgatott, felpörgött lelkiállapot, vagy épp mindennek az ellenkezője jelentkezhet: fáradság, aluszékonyság, „hagyjonmindenkibékén” , vagy a „semmikedvemsemmihez”állapotok. Ilyenkor a legjobb, ha nem állunk ellen, tudatosítjuk magunkban, hogy ez a változás hatása, hagyjuk, hogy átszaladjanak rajtunk ezek az érzések, nem megijedve tőlük, magától el fog rendeződni a folyamat.Elképzelhető, hogy velünk marad a fájdalom érzése, amit a látottak okoztak, netán egy agresszív töltet, depresszió, szuicid gondolatok, ami ha nem csökken, vagy gondot okoz, vagy nehezen integrálódik, ne habozzunk segítséget kérni, a családállító szerepe nem szűnik meg onnantól kezdve, hogy kilépünk az ajtaján. Ha nem érezzük jól magunkat, emeljük fel a telefont, fontos, nem vagyunk egyedül, ha nem tudjuk leküzdeni, ne essünk kétségbe, meg fogjuk kapni a segítséget.

Nagyon ritka, de vannak speciális esetek, amik azonnali beavatkozást igényelnek, megjelenhetnek pszichotikus tünetek, ami önmagától vissza nem forduló jelenség, megfelelő pszichiátriai kezelés szükséges. Ezért nagyon fontos, hogy az olyan kliensek, akik korábbi életük során átéltek pszichotikus tüneteket, a családállítás csak orvos/ pszichiáter/ pszichológus családállító vezetésével javasolt, aki képes megítélni a kliens teherbírását, illetve szükség esetén azonnali beavatkozásokat tud kezdeményezni. Figyelembe véve azt a tényt, hogy a pszichózis hátterében gyakran előfordulnak családdinamikai összefüggések, a családállítás módszernek van helye ilyen esetekben is kellő elővigyázatossággal és fokozott körültekintés mellett!