A bejelentkezést követően már sokan számolnak be egy fajta izgatottságról, az alvás is nehézkes, vagy a mellkasuk táján éreznek egy kisebb súlyt. Ez egy teljesen létező jelenség, ugyanis a lelkünk már előbb érzi, hogy most elszakad a megszokott komfortzónájától és elkezd hangolódni az önmunkára.

A személyes érkezést követően, miután mindenki helyett foglalt, a családállító-vezető egy rövid, bevezető beszédet mond, ahol mesél kicsit a módszerről, magáról, valamint arról, hogy mi fog történni. A csoport résztvevői két részre bonthatók:

  • Aki saját témájukkal szeretnének foglalkozni és erre saját állítást kérnek
  • A csoport másik része a “résztvevő” vagy más néven “segítő” szerepbe érkezik, ez azt jelenti, hogy nem kér állítást a saját témáira, mert még ismerkedik a módszerrel,vagy még nem áll készen arra, hogy farkasszemet nézzen a saját blokkjaival. Bár sokszor előfordul, hogy a résztvevő az első állításban való szereplést követően mégiscsak megugorja a saját félelmeit, látva, megérezve a módszer működését és hatékonyságát és a nap folyamán saját állítást kér. Ha egy állítást kérő felkér egy képviseletre a téma kivétel nélkül arról az emberről is szól, akit felkértek, így egy szerep is rengeteg felismerést és megértést adhat a saját életünkhöz. Sosem véletlenek ezek a felkérések.

Eljön a pillanat amikor úgy érezzük, készen vagyunk és mi következünk, a vezető mellé ülünk és röviden, tömören elmondjuk azokat a nehézségeket, amelyek miatt eljöttünk. A családállító kérdéseivel igyekszik elősegíteni a megfelelő fókusz megtalálását, összehangolódik a klienssel. Innentől – főként ebből az összehangoltságból érezhető- mozzanatok veszik át az irányítást. A családállítást vezető segít megkeresni a személyeket pl egy hozott ismétlődő mintázatban, vagy betegséget, akadályt, okot, konkrétabb esetekben anyát, apát, vagy amit és akit a probléma természete megkíván. Majd ezeknek a képviseletére az állító, vagy kérésre az állításvezető kiválaszt a csoporttagok közül 1-1 képviselőt, valamint az állító saját magának is választ egyet, és visszaül az állításvezető mellé. A képviselők felállnak és megkeresik a számukra kellemes helyet a térben. Az első képben kirajzolódik egy minta, ami a jelenlegi helyzetet ábrázolja, az állítást kérő pedig kívülről tekinthet rá a problémájára. Megjelennek a haragos helyzetek, fájdalmak, sérelmek, megjelenhetnek múltbeli történések, tisztán látszanak a szereplők reakciói egymásra, amely teljesen hűen tükrözi vissza a valóságot. A szereplők nem ismerik az állítást kérő életét, szüleit, történetét, mégis pontosan vissza tudják adni pusztán érzékelésükkel a valós képet. Az állításvezető a folyamat alatt egy olyan állapotra törekszik, ahol minden szereplőben béke van, minden érintett megtalálja az ő saját helyét. Kérdéseket tesz fel a képviselőknek, úgynevezett oldó mondatok hangzanak el, amikre valószínű, hogy a való életben nem került sor, ezért is maradt fent pl. egy haragos viszony, bűntudat, sértettség. Ez egy teljesen más töltetet eredményez, amelyet az állítás végén az állítást kérőnek is lehetősége van megérezni. Beáll képviselője helyére a saját történetébe és hagyja, hogy ez az energia hasson rá és betöltődjön, megtapasztalhassa azt az erőteret, ahol már egy rendezett rendszer rezgései hatnak.

Végül lehetősége van az állítónak, a képviselőknek, és a csoporttagoknak élményeik megosztására. Különösen fontos, hogy mindig a szerepben érzett érzelmek kifejezése segít az állítást kérőnek, nem a “szerintem, meg úgy gondolom” kezdetű gondolatok. Sem ítélet sem “jó tanács” nem segítene a folyamat beépülésében, ezért csak és kizárólag a szerepben érzett gondolatokat, érzéseket szabad megosztani.
Egy egyszerű példa, van egy apa, aki képtelen kimutatni az érzéseit, vagy beszélni róluk, az állításban az őt képviselő is maximum érezni fogja a mezőben a büszkeséget gyermeke iránt, de mondani nem fogja tudni. De miután a szerepből kikerül ezt elmondhatja, hogy “én az apádként, azt éreztem, hogy nagyon büszke voltam rád, de nem tudtam kimondani.”
Ez nagyon sokat hozzátehet ahhoz, hogy az állítást kérőben oldódjon az ez irányú igénye, még ha a való életben az apja soha nem is lesz képes rá, hogy erről valaha kinyilatkoztatást tegyen. Természetesen csak akkor mondhat bárki ilyet, ha tényleg voltak ilyen érzések a képviselőben az állítás alatt. Ha nem, soha nem vezetünk félre senkit, csak azért, mert az illető esetleg ezt szeretné hallani vagy segíteni akarunk!


Foglalj könnyen